Bron-Y-Aur Oktatászervező Központ


A tartalomhoz

Főmenü:


Németország

Középiskolák

Németország, állami iskolák

(15-18 éves korig)

A németek igen sok művészt és tudóst adtak a világnak. Érdemes odafigyelni és ellesni a németek precizitását, a későbbiekben az ott megtanultak meghatározóak lehetnek egész életedben. Azok a diákok, akik Európa egyik legnagyobb területű országába érkeznek, magas színvonalú gimnáziumokba vagy Realschule-ba fognak járni. Az iskolai tanítás általában kora délutánig tart, de érdemes a tanítás utáni szakkörökre, sport programokra is jelentkezni.

A programra való jelentkezés menete:
Partnerünk részletes, fényképes jelentkezési lapját kell kitölteni, melyet a képviselőink áttanulmányozzák, majd különböző családoknak mutatják be, akik közül valamelyik kiválaszt majd. Minden családnak szigorú szempontoknak kell megfelelni, hogy nemzetközi diákokat fogadhassanak, majd pályázniuk kell. A helyi képviselők a pályázatok alapján meglátogatják a családot, és minden családtaggal elbeszélgetnek. A családoddal sok időt fogsz eltölteni, ők felelősséget vállalnak érted. Mindent meg fognak tenni azért, hogy családtagnak érezhesd magad. Légy nyitott, segítőkész, barátságos és szorgalmas, és a kint tartózkodásod biztosan sikeres lesz!
Két program közül választhasz, attól függően hogy mennyire számít a helyszín.


1. program/terület választás nélkül

Követelmény:

  • német nyelvtudás
  • jó tanulmányi átlag





Az ár tartalmazza:

  • adminisztrációs díj
  • elhelyezés családnál, félpanziós ellátással hétközben és teljes ellátással hétvégén
  • iskolai elhelyezés
  • reptéri transzfer program kezdetén (Berlin)
  • 3 napos orientáció Berlinben szállással és ellátással (teljes tanév esetén)
  • baleset biztosítás





2. Program/Választható elhelyezéssel

Lehetőség van 14-18 éves diákoknak általuk kiválasztott németországi területre/városba kerülni egy másik német partnerünk segítségével a német középiskolai program keretében. Elhelyezése közepes nagyságú városokban, 2, 3, 6 hónapra vagy egy tanévre lehetséges. Kezdési időpontok: folyamatosan, tartományonként és iskolánként változik.

A program résztvevői egy német állami középiskolában tanulnak (9.,10. és 11. osztályban) és német fogadócsaládoknál laknak. A tanmenet flexibilitása sok lehetőséget kínál a tanulni vágyóknak.
A programra való jelentkezés menete ugyanaz mint az első programnál, a jelentkezési lap kitöltése után keresik meg a tanuló által kiválasztott régióban/városban a legmegfelelőbb családot és iskolát.

Választható helyek és időpontok:




Jelentkezési határidő: 3-5 hónap a program kezdete előtt

Az ár tartalmazza:

  • adminisztrációs díj
  • elhelyezés családnál teljes ellátással
  • iskolai elhelyezés
  • a családhoz legközelebb eső vonat állomásról transzfer program kezdetén és végén


A baleset és betegség biztosítást nem tartalmazza az ár, de kötelezően fizetendő (50 Euró/hó).


Home | Nyelvtanfolyamok | Senior (50+) tanfolyamok | Nyelviskolai tanévek | Junior nyelvtanfolyamok | Középiskolák | Egyetemek és főiskolák | Családi nyelvtanulás | Szakmai gyakorlatok | Tanártovábbképzés | Oldaltérkép


oktatásszervezés | study@bron-y-aur.hu

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe